A Magyar Film Napja 2019

Április 30-án az Urániában a magyar film két sztárja kerül reflektorfénybe

30 april 2019 14:30 - 22:00

Location: Díszterem

Második alkalommal ünnepeljük április 30-án a Magyar Film Napját, amely egyben az Uránia ünnepe is, hiszen a jeles nap annak emlékére lett a magyar filmé, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar, rendezett mozgóképet, A tánczot - mégpedig az Urániában, sőt itt is vették fel a jeleneteket, az épület tetején.

A Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményerésére tavaly óta megrendezett filmünnepre idén is kiemelt programmal készülünk. Ezen a napon két vetítéssorozatot indítunk, a régi és az új magyar film két nagy színésznője, Szeleczky Zita és Törőcsik Mari tiszteletére. Az induló sorozatok mellett április 30-án 14:30-kor Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című filmje és "Összhang" sorozatunk következő része, Szász Attila Apró mesék című filmje (16:00) teszi teljessé a Magyar Film Napja programját az Urániában.

14:30
EGY NŐ FOGSÁGBAN (12)
dokumentumfilm, 2017
R.: Tuza-Ritter Bernadett

16:00
ÖSSZHANG SOROZAT: APRÓ MESÉK (16)
történelmi thriller, 2019
R.: Szász Attila
magyar felirattal akadálymentesített vetítés

18:30
SZELECZKY ZITA SOROZAT: GÜL BABA
játékfilm, 1940
R.: Nádasdy Kálmán
A filmet 35 mm-es kópiáról vetítjük!

20:30
TÖRŐCSIK MARI TISZTELETÉRE: DÉRYNÉ, HOL VAN? (12)
játékfilm, 1975
R.: Maár Gyula
Cannes-i Filmfesztivál 1976: Legjobb női főszereplő: Törőcsik Mari


Related shows

Összhang: Tell Tales

(16)
Szász Attila drámája akadálymentesített felirattal

A Woman Captured

(12)
A film about a woman who has been kept by a family as a domestic slave

Szeleczky Zita sorozat: Gül Baba

Április 30-án 18.30-tól - a filmet 35mm-es kópiáról vetítjük

Mrs. Dery Where Are You?

(12)
On 30th of April at 8.30 pm
»Mar. 29. – Friday«
TicketsCall Us10:30     Csortos terem

Most vagy soha! (12)

TicketsCall Us10:30     Fábri terem

Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk (G)

TicketsCall Us12:00     Fábri terem

Dance First (16)

TicketsCall Us13:15     Csortos terem

The Flying Classroom (12)

TicketsCall Us14:00     Fábri terem

Smoke Sauna Sisterhood (16)

TicketsCall Us15:00     Csortos terem

Whale Nation (12)

TicketsCall Us17:00     Csortos terem

Most vagy soha! (12)

TicketsCall Us18:30     Fábri terem

It's Not the Time of My Life (16)

TicketsCall Us19:45     Csortos terem

Perfect Days (12)

TicketsCall Us20:30     Fábri terem

Kalman's Day (16)



Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Events
FILM/MUSIC: Youth
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/MUSIC: The Fabelmans
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/MUSIC: Foam Bath
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/MUSIC: We Will Never Die
2024.04.06 17:00 - 18:40
Italian Journey: Strangeness
2024.04.08 19:00 - 21:00
Die Fledermaus 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/MUSIC:2001: A Space Odyssey
2024.04.10 19:30 - 22:00
Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy