In memoriam Csontos János

Könyv- és filmbemutató június 12-én

12 june 2019 17:00 - 19:00

Location: Uránia Nemzeti Filmszínház

Csontos János (Ózd, 1962 – Budapest,2017) József Attila-díjas költő, író és Kós Károly-díjas filmrendező életének utolsó hónapjaiban megírt, s posztumusz megjelenő Delta című kisregényének bemutatója és a szerzőről szóló Angyaldekameron című portréfilm vetítése az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Magyar Írószövetség rendezésében.


17:00
Csontos János Delta - Egy történet cserepei című kötetének bemutatója

Helyszín: Uránia kávézó

A 2017. decemberében, 56 évesen elhunyt Csontos János költő, író, publicista emlékére rendezett program első felében Delta címmel megjelenő utolsó kötetét mutatja be Mezey Katalin Kossuth-díjas költő, az MMA irodalmi tagozatának vezetője, Erős Kinga, a kötetet közrebocsátó Orpheusz Kiadó vezetője és Turi Bálint színművész.

A kötet egy három részesre tervezett, de immár töredékben maradt kisprózafüzér első része. Csontos János szándéka szerint a "Három tenger mossa" munkacímű vállalkozás mindhárom darabjának címe egy-egy tengerre utalt volna: a most megjelenő, egyetlen elkészült rész, a Delta a Fekete-tengerre, a tervezett de meg nem valósult Lungomáre című második könyv az Adriára, az Exklávé címmel tervezett harmadik kötet pedig a Balti-tengerre.

"A Delta a valóság és a képzelet szülte peremvidék, egy körülhatárolható, a térképeken pontosan mégsem jelzett terület, amelyet furcsa emberek laknak. A Delta, ha tetszik, a XX. század típusfiguráinak is gyűjtőhelye, akik így-úgy megjelennek, kicsit ténferegnek látomásos hétköznapjaikban, majd eltűnnek e vidék kíméletlen süllyesztőibe, kihullva a regény szövetéből. A történelem üledéke is a Delta, olykor azt sem tudni, hogy ez a körülhatárolhatatlan terület egy kényszermunkatábor, egy filmdíszlet vagy éppen egy focimeccs. Csontos János könyve, ha tetszik, egy saját, abszurd és szinte szégyellnivalóan vicces Sinistra körzet paródia, melyben elképesztő nyelvi leleménnyel, műveltséganyaggal, humorral vonultatja fel képzeletének hőseit szürreális tájakon, hogy végül létük alámerüljék a Delta nemlétébe" - olvasható a kisregény fülszövegében.

18:00
Az Angyaldekameron című portréfilm bemutatója

Helyszín: Díszterem

A belépés díjtalan.

Angyaldekameron
magyar dokumentumfilm, 52 perc, 2019
rendező-operatőr: Szabó Mihály
szerkesztő: Erős Kinga
forgatókönyvíró: Orbán János Dénes


Szabó Mihály rendező
a filmről: "Csontos Jánost, mint újságírót szinte mindenki ismerte, azonban János elsősorban költő és író volt. Filmünk célja, hogy János munkásságárról, mint a magyar költészet és a próza formaművészéről és mesteréről emlékezzen.

Filmünkben a pályatársak, kollégák és barátok visszaemlékezéseit színészek által előadott irodalmi részletek egészítik ki, amelyeknek segítségével betekintést adunk az összesen tizenöt verseskötetet megjelentető költőről, az Angyaldekameron című nagyregény írójáról.

Személyében és minden alkotásában a XX. század elejének magyar irodalmában oly szokásos szimbiózis kelt életre, amely azt mutatja, hogy még ma is lehetséges azt a fajta teljességet elérni, amelyben valaki az írói és az újságírói pálya egyformán avatott művelőjévé válhat és maradandó értéket alkothat. Csontos János, talán matematika-fizika szakos hallgatói múltja miatt is tökélyre fejlesztette mindazt, amit a szonett műfajában a forma lehetőségeinek végletesen gazdag kihasználásával alkotni lehet. Nagyregényében, az Angyaldekameronban pedig gazdag elbeszélői színvilágú város- és családregényében saját szellemi fejlődését is nyomon követhetjük."

Gyártó, forgalmazó: Orczy Kultúrkert Egyesület


»Apr. 19. – Friday«
TicketsCall Us14:00     Csortos terem

Race for Glory: Audi vs. Lancia (12)

TicketsCall Us14:00     Díszterem

Smoke Sauna Sisterhood (16)

TicketsCall Us14:00     Fábri terem

The New Toy (12)

TicketsCall Us15:45     Díszterem

All About the Levkoviches (12)

TicketsCall Us16:15     Fábri terem

Out of Season (12)

TicketsCall Us16:15     Csortos terem

Cocorico (12)

TicketsCall Us17:30     Díszterem

Bolero (12)

TicketsCall Us18:15     Csortos terem

Pelikan Blue (16)

TicketsCall Us18:30     Fábri terem

About Dry Grasses (12)

TicketsCall Us20:00     Csortos terem

FILM/MUSIC: Johanna (18)

TicketsCall Us20:00     Díszterem

Back to Black (16)



Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Events
FILM/MUSIC: Johanna
2024.04.19 20:00 - 21:30
FILM/MUSIC: Ennio Morricone
2024.04.20 16:00 - 18:45
FILM/MUSIC: Annette
2024.04.21 19:00 - 22:00
Italian Journey: Last Night of Amore
2024.04.22 19:00 - 21:30
FILM/MUSIC: On Body And Soul
2024.04.23 19:30 - 21:30
FILM/MUSIC: Films by Péter Forgács
2024.04.24 19:00 - 21:30
FILM/MUSIC: TÁR
2024.04.27 19:00 - 21:40
Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy