Függetlenül - lengyel sorozat: Menjünk holnap moziba

A sorozat nyitó alkalma 13-án

2018. szeptember 13. 18:30 - 20:45

Helyszín: Díszterem


Lengyelország 2018-ban ünnepli függetlensége visszaszerzésének 100. évfordulóját. Ebből az alkalomból új sorozatot indítunk a budapesti Lengyel Intézettel közös szervezésben: a lengyel filmművészet kilenc remekművét mutatjuk be, melyek tematikailag öt évtizedet, az 1920-tól 1970-ig terjedő időszakot fogják át. Ezen a múltbeli utazáson a legkiválóbb lengyel filmkészítők kalauzolnak végig bennünket, akik saját művészi érzékenységük prizmáján keresztül mutatják be számunkra a történelmi eseményeket. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük, a filmek értelmezését szakértő vendégeink: történészek, polonisták, filmtörténészek segítik.

Az első alkalmon Michał Kwieciński Menjünk holnap moziba című 2007-es filmjét láthatják nézőink.

Nyitófilmünk három barát, három a nagybetűs élet küszöbén álló fiatalember története. 1938-at írunk, amikor érettségiznek. Ketten katonatiszti iskolába kerülnek, egyikük orvosnak készül. Úgy hiszik, a barátságuk örökre szól, ám a háború azonban brutálisan beleszól az életükbe.

Jegyár: 1100 forint

Tovább a Függetlenül - lengyel történelmi filmsorozat teljes programjához >>

 

Rendező: Michał Kwieciński
»Márc. 28. – Csütörtök«

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Elbűvölve
2024.03.28 19:00 - 21:00
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató