Fejezetek a magyar dokumentumfilm történetéből - Az utolsó szó jogán

A filmklub vendége november 24-én Kósa Ferenc rendező

2014. november 24. 18:00 - 21:00

Helyszín: Fábri terem


A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagjai úgy gondolták, hogy az 53 magyar játékfilm sikeres filmklub és televíziós bemutatása után még nehezebb fába vágják a fejszéjüket és összeállítottak egy értékcentrikus válogatást a magyar dokumentarizmus történetéből. 

A válogatás igyekezett felölelni a magyar dokumentumfilm minden olyan irányzatát vagy egyéni teljesítményét, amely progresszív törekvés volt, a dokumentumfilm lehetőségeit tágította, kiteljesítette, esetleg tematikailag hozott újdonságot. A filmek most is filmklub keretében, az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerülnek bemutatásra, előreláthatóan 13 blokkban. Az első, október 20-án induló sorozat a Nehéz emberek tematika köré épülő, portrékból álló sorozat.

Most is, mint az 53 magyar film című filmklubsorozat során, elsősorban a középiskolás és a felsőfokú tanintézetekbe járó fiatalokat szeretnénk megszólítani, valamint tanárokat, szociális munkásokat és mindazokat, akiket érint az egyes filmek témája. Nekik ajánljuk fel a filmklub látogatás lehetőségét, de örömmel várjuk vetítéseinkre azokat is, akiket a sorozatból csak egy-egy filmalkotás érdekel, ők kedvezményes áron válthatják meg jegyüket az Uránia jegypénztárában.

Moderátor: Pörös Géza filmkritikus

A vetítés utáni filmklubbeszélgetés vendége: Kósa Ferenc rendező

Portréfilm dr. Béres Józsefről. Részlet a filmből: "Béres József kutató vagyok. Záhonyban, Kelet-Magyarországnak legészakibb csücskében születtem, tehát ebben a megyében. Itt nőttem fel, nem mentem el a megyéből sehova sem. Itt élnek barátaim, ismerőseim, itt élnek azok az emberek, akik munkámban hittek, akik segítették, támogatták ezt a, munkát. A kutatómunka nagyon nehéznek bizonyult. Nem lehet úgy dolgozni, hogy betartom az előírt munkaidőt. Eredmények és jelentősebb eredmények csak úgy születhetnek, hogyha szinte látástól vakulásig, a munkaidő teljes, és a munkaidőn túli idő kihasználásával dolgozik az ember. Én ezt tettem, mikor szabadságom, szabadidőm, vasárnapjaim, sokszor éjszakáim rovására is belemerültem ebbe a munkába."

Rendező: Kósa Ferenc

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/ZENE: 2001 - Űrodüsszeia
2024.04.10 19:30 - 22:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató