Shakespeare: Lóvá tett lovagok

A Royal Shakespeare Company előadása Stratford-upon-Avonból

2015. április 8. 19:00 - 22:00

Helyszín: Díszterem

2015-ben a népszerű londoni Shakespeare's Globe Színház mellett egy új intézmény produkcióival gazdagodik a színházi programok kínálata az Urániában: a világhírű Royal Shakespeare Company előadásai is megjelennek a mozivásznon. A fennállásának 54. évfordulóját idén márciusban ünneplő The Royal Shakespeare Company a reneszánsz költőóriás és drámaíró szülővárosában, Stratford-upon-Avonban működik állandó társulattal. Ma már New York-ban és Londonban is van székhelye, a legjelentősebb olyan alkotóműhelyként tartják számon a Globe Színház mellett, amely Shakespeare szellemi örökségét ápolja. Az elmúlt évtizedekben számtalan kiemelkedő színházi produkció fűződött a társulat nevéhez, olyan sztárok főszereplésével, mint Mia Farrow, Ralph Fiennes, Kenneth Branagh és Judi Dench. Az intézmény 2013-ban kezdte meg a moziközvetítéseket, melyeket a kelet-európai régióban elsőként Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban láthat a közönség, műfordítások alapján készült magyar felirattal.

A vetítéssorozat következő előadása Shakespeare egyik legmulatságosabb, számtalan bonyodalmat, levél- és szerepcserét, intrikát és romantikát tartalmazó komédiája, a Lóvátett lovagok lesz szeptember 21-én 19 órakor. A darab Mészőly Dezső műfordítása alapján készült magyar felirattal látható a mozivásznon, a Pannónia Szórakoztató Kft. forgalmazásában.

Angol nyelvű előzetes:

Történet:

1914, nyár. Annak érdekében, hogy tanulmányaiknak szentelhessék az életüket, a Király és barátai fogadalmat tesznek, hogy három éven keresztül ellenállnak a női bájaknak. Azonban alighogy megesküdtek, találkoznak a francia hercegnővel és három édes szobalányával. Ez persze komoly próbatétel elé állítja a fiatal férfiak elhatározását, akik megingásuk folytán mégis inkább az ellenkező nem tanulmányozását helyezik előtérbe...

Shakespeare komédiája pajkos humorral világít rá arra, hogy az ilyen elhatározásokat
bizony lehetetlen betartani. A vidámság mellett azért a komolyabb gondolatok is előkerülnek,
amikor a szerelmesek megegyeznek, hogy egy időre különválnak útjaik, nem tudván, hogy a háború miatt hamarosan  gyökeresen megváltozik körülöttük a világ.

Az előadást jegyző Christopher Luscombe olyan sikerdarabok rendezőjeként is ismert, mint A
windsori víg nők és a Tévedések vígjátéka a Globe Színházból.

Jegyinformációk

Belépőjegy: 3600 Ft

Kedvezményes jegyár: 3200 Ft,
amennyiben a színházi közvetítések közül 3 vagy több előadásra vásárol jegyet.

A kedvezményes jegyvásárlásra csak személyesen a jegypénztárban van lehetőség, az online jegyfoglaló rendszerben nem. Megértésüket köszönjük.

Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában, az Interticket és a Jegymester hálózatában.

Rendező: Christopher Luscombe

Szereplők: Sam Alexander, Peter Basham, William Belchambers, Edward Bennett, Nick Haverson, John Hodgkinson, David Horovitch, Tunji Kasim, Sophie Khan Levy, Oliver Lynes, Emma Manton, Chris McCalphy, Frances McNamee, Peter McGovern

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Elbűvölve
2024.03.28 19:00 - 21:00
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató