Shakespeare: Sok hűhó semmiért

A Royal Shakespeare Company előadása Stratford-upon-Avonból

2015. április 21. 19:00 - 22:00

Helyszín: Díszterem

2015-ben a népszerű londoni Shakespeare's Globe Színház mellett egy új intézmény produkcióival gazdagodik a színházi programok kínálata az Urániában: a világhírű Royal Shakespeare Company előadásai is megjelennek a mozivásznon. A fennállásának 54. évfordulóját idén márciusban ünneplő The Royal Shakespeare Company a reneszánsz költőóriás és drámaíró szülővárosában, Stratford-upon-Avonban működik állandó társulattal. Ma már New York-ban és Londonban is van székhelye, a legjelentősebb olyan alkotóműhelyként tartják számon a Globe Színház mellett, amely Shakespeare szellemi örökségét ápolja. Az elmúlt évtizedekben számtalan kiemelkedő színházi produkció fűződött a társulat nevéhez, olyan sztárok főszereplésével, mint Mia Farrow, Ralph Fiennes, Kenneth Branagh és Judi Dench. Az intézmény 2013-ban kezdte meg a moziközvetítéseket, melyeket a kelet-európai régióban elsőként Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban láthat a közönség, műfordítások alapján készült magyar felirattal.

A darab Mészöly Dezső műfordítása alapján készült magyar felirattal látható a mozivásznon, a Pannónia Szórakoztató Kft. forgalmazásában.

Angol nyelvű előzetes:

Történet:

1918 ősze. Néhány katona visszatér a lövészárokból. Az életunt Benedetto és barátja, Claudio ismét találkozik Beatricével és Heróval. A zord évek után a fiatalok átadják magukat a felhőtlen szórakozásnak. Míg Claudio és Hero szenvedélyes szerelemre lobban egymás iránt, Benedetto és Beatrice kakasviadalra emlékeztető udvarlásba kezd.

Shakespeare romantikus vígjátéka egy, a háborút követő mulatságban játszódik, amely során a fiatalos szenvedélyek elszabadulnak: a szerelmesek kiábrándulnak, a boldogság elillanni látszik, de nap végére mégis minden(ki) a helyére kerül.

Christopher Luscombe rendezte e két, egymással szorosan összefüggő komédia (Lóvá tett lovagok, Sok hűhó semmiért) második darabját, melyek pozitív üzenete, hogy a legváratlanabb körülmények között is képesek vagyunk szerelembe esni.

Jegyinformációk

Belépő: 3600 Ft

Kedvezményes jegyár: 3200 Ft,
amennyiben a színházi közvetítések közül 3 vagy több előadásra vásárol jegyet.

A kedvezményes jegyvásárlásra csak személyesen a jegypénztárban van lehetőség, az online jegyfoglaló rendszerben nem. Megértésüket köszönjük.

Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában és a Jegymester hálózatában.

Jegyfoglalás telefonon: 486-3400, 486-3401, 486-3413, 486-3414

A lefoglalt jegyeket kérjük 5 napon belül az Uránia jegypénztárában személyesen átvenni, 5 nap után a foglalás automatikusan törlődik a rendszerből. Megértésüket köszönjük.

Rendező: Christopher Luscombe

Szereplők: Michelle Terry, Edward Bennett, John Hodgkinson, Sam Alexander, Tunji Kasim

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/ZENE: 2001 - Űrodüsszeia
2024.04.10 19:30 - 22:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató