100 magyar dokumentumfilm - Hosszú futásodra mindig számíthatunk

2015. szeptember 7. 18:00 - 21:00

Helyszín: Díszterem

Az 53 játékfilm után a Magyar Művészeti Akadémia tagsága kiválasztotta a 100 legjelentősebbnek tartott dokumentumfilmet is a magyar filmművészet történetéből. Ezeket is (a hagyományt folytatva) tematikus csoportokba osztottuk. 

Nevessünk rajta, ha már más fegyverünk nincs ellene. Ez lehetett a magyar doku-filmesek titkos jelszava a múlt század hetvenes éveiben. Korjellemző – nem is ritkán groteszk szemléletű – dokumentumfilmek születtek. Ha már nem lehetett megváltoztatni a valóságot a gyakorlati, mindennapi életben, legalább jót lehetett nevetni rajta, ki lehetett nevetni. A nevetségesség öl – tartja egy közkeletű szólás. Amint a történelem fordult egyet, s a rendszerváltás után nyíltan, a cenzúra nyomása nélkül forgathattak filmeseink, sokszínűbb lett a hazai dokumentumfilm, s jobban érvényesült a rendezők játékos kedve.

Moderátor: Kelecsényi László író, filmtörténész

A vetítés utáni filmklubbeszélgetés vendége: András Ferenc, Szobolits Béla és Szomjas György filmrendezők

Hosszú futásodra mindig számíthatunk
(1969, 13’)
rendező: Gazdag Gyula, operatőr: Jankura Péter

A hosszútávfutásairól és a jeges Duna átúszásáról ismert Schirilla György a filmben Kenderesre fut, ahol annak emlékére, hogy egy évvel korábban a falut érintve futott Moszkváig, bisztróavatásra készülnek...

Boldogság
(1968, 8’)
rendező: Csányi Miklós, operatőr: Ráday Mihály

Az esküvőt, majd fél év után a fiatal pár otthonát bemutató film arra a kérdésre keres választ, hogy milyen értékrend körvonalazódik egy falusi lakodalom és a berendezkedő ifjú pár életprogramja mögött?

Nászutak
(1970, 35’)
rendező: Szomjas György, operatőr: Koltai Lajos, Halász Mihály

A riportfilmben egy korabeli sajátos budapesti szubkultúra, az olasz turistákkal könnyen ismerkedő „digózó” lányok álmairól, életfelfogásáról kapunk képet.

Dózsa népe
(1973, 40’)
rendező: András Ferenc, operatőr: Vitézy László

A film egy gimnazistáknak szervezett Dózsa György emléktúrára kíséri el a szereplőket, s azt próbálja kideríteni, vajon mit jelent számukra a forradalmiság, milyen élményt nyújt nekik ez a sajátos megemlékezés.

Macskaköröm
(1981, 24’)
rendező: Szobolits Béla, operatőr: Fifilina József

A szatirikus film a Magyar Macskatenyésztők Országos Egyesületének működése kapcsán a demokrácia általános kérdéseit is felveti.

Rendező: Gazdag Gyula, Csányi Miklós, Szomjas György, András Ferenc, Szobolits Béla

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Elbűvölve
2024.03.28 19:00 - 21:00
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató