Táncháztalálkozó 2020

A népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje október 3-án

2020. október 3. 12:00 - 21:00

Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház, díszterem

A Táncháztalálkozó a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje. A Táncház Egyesület által szervezett Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár 1982 óta általában minden év tavaszán – néhány vis major eset kivételével – a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében várja az élő népművészet, a városi táncházmozgalom és az ahhoz kapcsolódó társművészetek kedvelőit. Idén a koronavírus járvány miatt a tavaszi találkozó elmaradt, új időpontra került: október első hétvégéjén, az ország különböző pontjain rendezik meg  – a járványügyi rendelkezéseket betartva – széleskörű összefogással. Az egyik kiemelt budapesti helyszín az Uránia Nemzeti Filmszínház.

Program az Uránia Nemzeti Filmszínházban


12:00 Díszterem
Repülj, madár, repülj” – A magyar táncházmozgalom – Történelem, politika és zene Simon Broughtonnal – filmvetítés, 58 perc, 2020

Simon Broughton, a Songlines, világzenei újság főszerkesztője, neves londoni újságíró mutatja be a magyar táncházmozgalmat, egészen a hetvenes évekbeli indulástól napjainkig. Magyarország volt a szovjet blokk országai között az egyetlen, ahol alulról szerveződött a népzene újjászületése. Bár Simon Broughton sokunknál jóval többet tud a magyar népzenéről, megmaradt külső szemlélőnek. Így pedig amit mi természetesnek veszünk, az számára felemelő és különleges - és ezáltal a nézőt is felemeli. A filmben többek között olyan fontos szereplők is megszólalnak, mint Sebő Ferenc, Korniss Péter, Novák Ferenc Tata, Sebestyén Márta, Herczku Ágnes, Kacsó Hanga Borbála, Berecz István, Joe Boyd, a Muzsikás Folk Ensemble / Muzsikás együttes és az Erdőfű képviselői.


14:00 Kávézó
Aurora FolkGlamour divatbemutató - avagy a magyar népmesék, balladák életre kelnek

Rendező és tervező: Németh Hajnal Aurora-Aurora FolkGlamour
Koreográfus: Sánta-Bíró Anna és Sánta Gergő
Mesélő: Kárász Eszter
Táncosok: Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes
Énekesek: Balatoni Kata, Szabó Annamária, Szabó Enikő, Szentgyörgyváry Laura, Zsikó Zsuzsanna
Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház

Célom egy olyan komplex előadás létrehozása, amelyben egy időben jelenik meg a magyar viseletekből és népművészetből általam újra tervezett ruhák és ékszerek, a régi magyar balladák, népmesék, legendák, a magyar népdalokból inspirálódott zenék, az autentikus magyar néptáncból újra álmodott mozdulatok, táncok.
Az előadást egy mesélő vezeti végig, minden új kép előtt, bemutatva a történetet.
Az est folyamán több balladát, mesét, legendát mutatunk meg közös alkotásként, teljesen más szemszögből: vegyítve a táncot, a szövegeket, az éneket, a zenét és a divatot, miközben minden a magyar gyökerekből táplálkozik. Bízom benne, hogy a közönség egy olyan kulturális élménnyel távozik, ami nemcsak egy színházi élményt jelent számukra, hanem egy mesékkel átitatott táncos divatbemutatót, ahol újra ismertté és divatossá tudjuk tenni a viseleteket és a rég elfeledett történeteinket is.
A divatbemutató előadáson az autentikus népviseletek, illetve az ezekből inspirálódott ruhák és ékszerek kerülnek bemutatásra. Előre kiválasztott magyar népmesék, balladák és operák elevenednek meg a nézők szeme előtt, miközben egy kis szeletet tudunk megmutatni Magyarország kulturális értékeiből.
Úgy érzem, ha a különböző művészeti ágakat egy előadáson belül együtt használjuk fel, akkor talán jobban hatunk a nézők megnövekedett ingerküszöbére.
Minden ruha és ékszer valamilyen antik magyar népviselet, viselet darab, szalag, régiség újra tervezve. Célom ezekkel, a régi népművészet megmentése és egyfajta környezettudatosság, nem kidobni szeretném a régi sérült, vagy ma már hordhatatlan darabokat, hanem új életre kelteni.
Folyamatosan kutatom, hogyan lehet a régi technikákat, motívum kincseket átemelni a jelenbe, úgy hogy megtartsák szépségüket, értéküket, de hozzátegyem a saját kézjegyemet is. Szeretném megőrizni a múltunk értékes darabjait, miközben átformálom őket a mai világ számára is érthető, hordható, befogadható alakba.
Németh Hajnal Aurora- Aurora FolkGlamour


„Ókútból friss víz” koncertek

Pódiumon az archaikus népzenei, a klasszikus zenei, a világzenei és az etno-jazz felőli megközelítés invenciózus alkotókkal és előadókkal az „itt és most” élményért:

15:00 Díszterem
Erdőfű Zenekar

A zenekar a Kárpát-medencei falvakban élő magyarság és a velük szorosan együtt élő szomszédos népek vonós zenei hagyományát hivatott elsajátítani. A formáció feladatának tekinti ezen gazdag és színes zenei kultúra átmentését a modern városi környezetbe.

16:00 Díszterem
Dresch Vonós Quartet

A Dresch Quartet évtizedek óta járja következetesen és magabiztosan a saját útját a magyar népzene és az afroamerikai jazz egyéni – a zenekarvezető és a mindenkori tagok által közösen kialakított – ötvözetével. Elkötelezettség a zenei koncepcióban, tisztelet és alázat a források iránt, kiemelkedő muzsikusok, új és örökzöldnek számító Dresch-szerzemények, sztenderdek Dresch-módra – mindezek együttese adja azt a zenei élményt, amit a kvartett koncertjeinek közönsége minden esetben az újszerűség élményével gazdagodva tapasztalhat meg.


17:00 Kávézó
A Duna Művészegyüttes rendhagyó órája zenével és tánccal


19:00 Díszterem
OTP Bank Táncház Díj 2020 és a Táncház Érmék ünnepélyes átadása


19:10 Díszterem
Dűvő zenekar - Ne hagyd abba...

A Dűvő zenekar 1979-ben alakult, 1981-óta koncerteznek önálló együttesként. Repertoárjukban a Kárpát-medence minden etnikumának a zenéje megtalálható. Az együtt muzsikálás mellett népzene gyűjtéssel és tanítással foglalkoznak. Együttesük több rangos hazai fesztiválon is részt vett, de számos más országok lakóit is megismertették hazánk zenéjével. A zenekar több átalakuláson ment keresztül, jelenlegi felállásban 2008 óta tevékenykednek. Az örök Hrúz testvérek mellé csatlakozott a Méta zenekarból kivált Mohácsy Albert és Nagy Zsolt és a fiatal tehetséges salgótarjáni énekes, Kubinyi Júlia, aki a „Felszállott a páva” verseny egyik győztese lett. A zenekar 1983-ban nyerte el az egyik legrangosabb magyar díjat, a „Népművészet Ifjú Mestere” címet és kétszer kapta meg a „Kiváló Együttes” kitüntetést.

A koncerten tradicionális, autentikus népzenét hallhatunk Magyarországról és a környező területekről. A dallamok alapját a hegedű, a nagybőgő, a citera, a duda, a pásztor furulya és a tekerő uralja.

Jegyek kizárólag az esemény napján válthatók a helyszínen!
Jegyár egységesen 2500 Ft.

»Márc. 28. – Csütörtök«

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Elbűvölve
2024.03.28 19:00 - 21:00
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató