< VISSZA

Celebration Day - Led Zeppelin Live in London, 2007


Élőben rögzített HD koncertfilm, 124 perc, 2012

Időpontok:

Rendező: Dick Carruthers

A legendás 2007-es londoni koncertről készült, kétórás HD koncertfilm – az Uránia mozivásznán!

Az 1980-ban, John Bonham dobos halálát követően feloszlott blues-rock banda – melyet a Mojo, a világ egyik legnevesebb zenei magazinja a rock'n'roll történelem legnagyobb bandájának nevezett -  2007. decemberében lépett a londoni O2 Aréna színpadára, hogy tisztelettel adózzon kedves barátjuk, egyben az Atlantic Records megalapítója, Ahmet Ertegun emléke előtt. Fergeteges, több mint kétórás koncertet adtak, mely nyomban a Led Zeppelin mítosz részévé vált. Az alapító tagokat, John Paul Jones-t, Jimmy Page-et és Robert Plantet Jason Bonham, a néhai John Bonham dobos fia kísérte. Az előadott 16 szám között olyan slágerek voltak, mint a “Whole Lotta Love,” a “Rock And Roll,” a “Kashmir,” továbbá a “Stairway To Heaven.”

Bár 20 millió rajongó szeretett volna jegyet váltani az élő koncertre, melyre 27 év óta akkor került először sor, mindössze 18 000 jegyet sorsoltak ki azon szerencsések között, akik részt vettek az egész világot behálózó sorsolásban. Ezzel a produkció bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe, mint a zenetörténelem legjobban várt eseménye.

Jegyinformációk

Jegyek egységesen 2500 Ft-os áron kaphatók az Uránia jegypénztárában, kedvezményes jegy a koncertfilm-sorozat 3 vagy több vetítésére 2000 Ft/koncert áron kapható.

Bemutató dátuma: 2015.04.03.

Elhangzó dalok:

Good Times Bad Times
Ramble On
Black Dog
In My Time Of Dying
For Your Life
Trampled Under Foot
Nobody’s Fault But Mine
No Quarter
Since I’ve Been Loving You
Dazed And Confused
Stairway To Heaven The Song Remains The Same
Misty Mountain Hop
Kashmir
Whole Lotta Love
Rock and Roll

Események
FILM/ZENE: Elbűvölve
2024.03.28 19:00 - 21:00
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Uránia kávézó

Uránia Aranykönyv

MMA

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató