Kedves Vendégeink!
Az Uránia Nemzeti Filmszínház műemléképülete kulturális örökségünk része, védelme közös érdekünk, feladatunk. A házirend ezt, valamint Nézőink zavartalan időtöltését szolgálja.
Kérjük, hogy betartásával Ön is segítse munkánkat!
Az Uránia vetítéseinek, rendezvényeinek látogatása, jegyvásárlás
Az Uránia Nemzeti Filmszínház épülete, valamint pénztára minden nap az első vetítés előtt fél órával nyit, és az utolsó vetítés kezdetéig tart nyitva. Ettől eltérő, rendkívüli nyitva tartásunkról a www.urania-nf.hu hivatalos honlapunkon adunk tájékoztatást.
Előadásainkat, rendezvényeinket érvényes belépőjeggyel vagy – regisztrációhoz kötött programok esetében – a regisztrációt visszaigazoló email kinyomtatott/telefonon megjelenített bemutatásával lehet látogatni.
Jegyárainkról, valamint az igénybe vehető kedvezményekről az Uránia honlapján adunk felvilágosítást. A pénztártól való távozás után reklamációt nem áll módunkban elfogadni.
Diákok és nyugdíjasok alaphelyáras vetítéseinkre érvényes diák-, illetve nyugdíjas igazolványuk felmutatásával válthatnak jegyet. A diák- és nyugdíjas jegy nem átruházható. A diák- és nyugdíjas kedvezmény nem érvényesíthető a társművészeti közvetítésekre és az egyéni jegyárral rendelkező rendezvényekre.
Előadásaink látogatásánál, kérjük, vegyék figyelembe a filmek hivatalos korhatár-besorolását. A műsorunkon szereplő filmek korhatáráról weboldalunkon adunk tájékoztatást.
Jegyet csak abban az esetben áll módunkban visszaváltani vagy más jegyre cserélni, ha az előadás valamilyen okból elmaradt vagy félbeszakadt. Jegyet csak az előadás napján és a vásárláskor kapott nyugta ellenében tudunk visszaváltani.
Az Uránia vetítései esetében fenntartja a műsorváltozás jogát, rendezvényei tekintetében pedig az időpont, helyszín és szereplőváltoztatás, valamint a lemondás jogát.
Rendezvény vagy vetítés elmaradása esetén jegyet visszaváltani az alábbiak szerint lehetséges:
A sérült vagy elveszett belépőjegyeket pótolni nem áll módunkban.
Az Uránia rendezvényeit mindenki saját felelősségére látogathatja.
Figyelem! Az oldalerkély – tekintettel a műemlék épület adottságaira (alacsony korlát) – nem használható!
Kerekesszékes vendégeink az Uránia földszinti helyiségeit akadálymentesen látogathatják, ehhez kérjük, vegyék igénybe munkatársaink segítségét.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az előadás kezdete után helyfoglalásra csak az emeleti oldalkarzaton van lehetőség. A késve érkezők (amennyiben az előadást több felvonásban, szünettel megszakítva vetítjük) a szünetben foglalhatják el helyüket. Megértésüket köszönjük!
A vetítések, rendezvények zavartalanságának biztosítása, közönségforgalmi tudnivalók
Az Uránia területére állatot (kivéve vakvezető kutyát), közlekedési eszközt (rollert, kerékpárt stb.), fegyvert vagy annak látszó tárgyat, illetve egyéb (egészségre, testi épségre, életre) veszélyes tárgyat vagy anyagot behozni tilos.
Ételt és italt a termekbe bevinni tilos.
A ruhatár nyitvatartása a műsor függvényében változik, használati díja 200 Ft. A leadott kabátokban és táskákban elhelyezett tárgyakért, illetve az Uránia területén elhagyott értéktárgyakért anyagi felelősséget nem vállalunk, de a talált tárgyak után a ruhatárban lehet érdeklődni.
Az Uránia egész épülete nemdohányzó.
A látogató köteles az Uránia helyiségeit rendeltetésüknek megfelelően használni, továbbá óvni és az előírásoknak megfelelően kezelni az épületben található eszközöket, berendezéseket és magát az épületet.
Az Uránia közönségforgalmi területén található toaletteket az érvényes jeggyel rendelkező látogatók, valamint az épületben működő Kávéház fizető vendégei használhatják.
Az Uránia elektromos és hangtechnikai berendezéseit csak az Uránia alkalmazottai és megbízottjai kezelhetik.
A vetítések, rendezvények alatt a mobiltelefon és más, a rendezvényt zavaró eszköz használata nem megengedett. A jegykezelő személyzet távozásra szólíthatja fel azt a nézőt, aki beszélgetéssel vagy hangos viselkedéssel zavarja az előadást vagy annak élvezetét.
A vetítések, rendezvények alatt bármilyen eszközzel (például mobiltelefonnal) történő kép- vagy hangrögzítés tilos, ez alól kivételt képeznek az előre egyeztetett, hivatalos forgatások. Ezen szabály be nem tartása szerzői- és szomszédos jogi jogsértés jogkövetkezményeit vonhatja maga után. A látogató a személyzet felszólítására köteles felhagyni a hang-, illetve képrögzítéssel, ellenkező esetben az Uránia munkatársai felszólíthatják az épület elhagyására.
Súlyos alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság alatt álló személy a programokat nem látogathatja, érvényes belépőjeggyel sem. Nem látogathatja az Uránia programjait azon személy sem, aki botrányos, illemsértő vagy jogszabályba ütköző módon viselkedik, vagy (például súlyosan ápolatlan külsejével) a többi résztvevő terhére van, illetve aki belépésre jogosító jegyet nem váltott. Az Uránia munkatársai a vetítés vagy a rendezvény zavartalan lefolyását veszélyeztető látogatókat távozásra szólíthatják fel, majd kivezettethetik. Az Uránia dolgozóinak intézkedései a vendégekre nézve kötelező érvényűek.
Az épületben (beleértve a közönségforgalmi területeket is) kizárólag saját használatra készülő amatőr fényképek készítése engedélyezett. Minden egyéb esetben előzetes írásos engedélyt kell kérni fotózáshoz a sajto@urania-nf.hu e-mail címen.
Rendkívüli esemény esetén (pl. bombariadó, tűz, természeti katasztrófa) látogató köteles betartani munkatársaink utasításait, és követni az előírásokat.
Kérjük, hogy minden, az Uránia területén történt balesetet, rosszullétet, rendkívüli eseményt munkatársainknak haladéktalanul jelezni szíveskedjenek, lehetővé téve ezzel a gyors intézkedést.
Az Uránia egész területén, illetve termeiben kép- és hangfelvétel készülhet, amelyen bármely látogató feltűnhet, de emiatt semmilyen követeléssel nem élhet az Urániával, a szervezőkkel, a felvétel készítőivel, illetve annak jogos felhasználójával szemben.
Az Uránia által szervezett vetítésekre, rendezvényekre vagy befogadott rendezvényekre való jegyvásárlással a látogató elfogadja a Házirendet, amelynek betartása kötelező. A Házirendet megsértő látogató kitiltható az épületből, súlyosabb esetben, vagy ha kárt okozott, ellene hatósági eljárás indítható.
Kedves vendégeink, együttműködésüket előre is köszönjük!
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató