< VISSZA

A nyomsávon


magyar dokumentumfilm, 104 perc, 2013
magyar nyelven

Időpontok:

Rendező: Erdélyi János

Vetítésre kerül ERDÉLYI JÁNOS: A NYOMSÁVON /2013/ című kétrészes dokumentumfilmje.

Határőrök, határőr tisztek, felderítők, szemtanúk vallanak a vasfüggöny menti települések lakóinak életéről, a határőrök mindennapi munkájáról.

Hosszú időtávot fog át a film, a II. világháború után elkezdett elaknásítástól kezdve egészen a vasfüggöny 90-es lebontásáig. Erdélyi János így vall filmjéről:

„A szocializmusban sok bűnös volt, akik mai szemmel nézve úgy tűnik, hogy lelkesen szolgálták a hatalmat, nem feltétlenül voltak gazemberek.”

A rendező jelenleg Kőszegen él. Úgy érzi, hogy a félelem, amely ezeket a határ-menti településeket a szocializmusban átjárta, a mai napig ott van a levegőben.

Ezért fogott A NYOMSÁVON elkészítésébe, hogy ezt megmutassa és a mai 30-40 éves korosztály ízelítőt kapjon a létező szocializmus egyik fejezetéből.

A vetítés utáni beszélgetés vendége: Erdélyi János rendező.

Bérletek az Uránia Nemzeti Filmszínházban kaphatók, belépőjegyek a helyszínen kezdés előtt válthatók

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató