< VISSZA

FILM/ZENE: Filmkoncert a Magyar Film Napján


Némafilmritkaságok élő zenével – fellép: Káel Norbert és Szabó Ádám, 120 perc, 2024
magyar inzertekkel

Időpontok:

Rendező: Bródy István

Idén két igazi filmritkasággal ünnepeljük az Urániában a Magyar Film Napját. Először vetítjük nagy nyilvánosság előtt a néhány éve Amszterdamban felbukkant, majd idehaza a Filmarchívumban teljes körűen restaurált Munkászubbonyt – Bródy István 110 éves bűnügyi filmjét Hegedűs Gyulával a főszerepben. Párdarabja a programban a Dódi karrierje című 1914-es bohózat, amely nemcsak azért kapcsolódik jól az előbbihez, mert szintén Bródy István rendezése. Operatőrük is közös: Zsitkovszky Béla az, az Uránia első technikusa és mozigépésze. Ő rögzítette egykor az épület tetején az első magyar filmalkotást, A tánczot, amelynek 1901-es premierje a magyar filmtörténet kezdete. Erre emlékezünk minden év április 30-án, a Magyar Film Napján. Idén, ezen az ünnepi estén, amely egyben FILM/ZENE sorozatunk záróakkordja, két kitűnő muzsikus lesz segítségünkre a filmek „megszólaltatásában”. A Munkásszubbonyt Káel Norbert zongoraművész kíséri saját kompozíciójával, a Dódi karrierjét pedig Szabó Ádám harmonikaművész játéka festi alá. Bevezetőt mond: Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum igazgatója.


Munkászubbony (1914)

Egy gazdag vasgyáros romantikus kalandjai egy szép cigánylánnyal, aki féltékenységből elrabolja a férfi gyermekét, míg az titokban saját gyárában nyomoz hűtlen és korrupt munkavezetője után. Álruhája egykori munkászubbonya, amelyben sok éve kezdte karrierjét. Az izgalmas és látványos alkotás a magyar filmtörténet legkorábbról fennmaradt nagyjátékfilmje, amely ugyan töredék, mégis kerek egésznek hat. Főszereplői a magyar színháztörténet legendás alakjai: Hegedűs Gyula, akiről utcát neveztek el Budapesten és Szamosi Elza, az amerikai és európai operaszínpadok egyik első Puccini-énekesnője. Bővebben a filmről az NFI oldalán >>


Dódi karrierje (1914)

Dódi egy kedves, de kissé léha pesti fiatalember. Egy alkalommal hősiesen megvéd egy csinos lányt egy részeg ember tolakodásaival szemben. Az ismerkedést randevú követi a ligetben, a fiatalok egymásba szeretnek, és hamarosan egybe is kelnek. A mézeshetek után az após állást ajánl Dódinak a Steiger-féle sörgyárban. A fiatalember pedig, aki távolról sem a munka hőse, váratlanul elindul felfelé a ranglétrán. Részletek a filmről a hangosfilm.hu-n >>


Fellépők


Káel Norbert
nemzetközileg elismert zongoraművész, zeneszerző, a crossover műfaj képviselője. A klasszikus és a dzsessz stílusok ötvözésével kreál egyedi hangzást, amely koncertjein és kompozícióiban, valamint filmzenéiben is hallható. A Munkászubbony című filmhez több verziót is komponált, amelyek kisebb és nagyobb zenei apparátusokban szólaltathatók meg. Ezen a vetítésen a szóló zongora verziót hallhatjuk tőle a film kísérőzenéjeként.

Szabó Ádám zenész, énekes, harmonikás a 2011-es Csillag születik második helyezettje, a 2014-es X-Faktor ötödik helyezettje, az Eurovíziós Dalfesztiválok magyarországi előválogatóinak résztvevője (2013, 2015, 2017, 2024), valamint a Sztárban sztár hetedik évadának a nyertese. 5 évesen kezdett el harmonikázni, a Liszt Ferenc Zeneakadémián diplomázott. A Dódi karrierje című filmhez erre az alkalomra komponál zenét.

A vetítés együttműködő partnere a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum.

Az eseményre az Uránia FILM/ZENE sorozatának részeként kerül sor.
A teljes program itt érhető el.

A programsorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Forgalmazó: Nemzeti FIlmintézet- Filmarchívum

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató