< VISSZA

A boldogságvirág


brit-osztrák-német sci-fi, dráma, 105 perc, 2019
angol nyelven, magyar felirattal

Időpontok:

Rendező: Jessica Hausner

Szereplők: Ben Whishaw, Emily Beecham, Kerry Fox, Kit Connor

Alice egyedülálló anyaként neveli fiát, míg csoportvezetőként dolgozik egy növénynemesítő cégnél. Éppen egy nagyon különleges virágon kísérleteznek, amely nemcsak szépsége, de jótékony hatása miatt is ragyogó bevételekkel kecsegtet a nemzetközi piacon. Ha megfelelő hőmérsékleten tartjuk, gondosan öntözzük és még beszélünk is hozzá, a virág képes boldoggá tenni a környezetét. A szabályokat megszegve Alice hazavisz egy példányt és fiának, Janónak ajándékozza. A növényt közösen Jancsikának keresztelik, ám ekkor még nem sejtik, hogy a növény illatának rejtélyes mellékhatásai is lehetnek.

Jessica Hausnert a kezdetektől fogva tenyerükön hordozták az A-kategóriás filmfesztiválok. Az Édes Rita, a Hotel és az Őrült szerelem c. filmjei mind Cannes-ban mutatkoztak be, a Lourdes c. drámája pedig a Velencei Filmfesztiválon érdemelte ki a FIPRESCI-díjat. A boldogságvirág az idei cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában debütált, ahol a film főszereplője, Emily Beecham elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat. E misztikus, hortikulturális thrillert nemcsak a különleges színészi alakítások, a kafkai atmoszféra és az elegánsan pasztell esztétika teszi felejthetetlenné, hanem azok a finom morális kérdések is, amelyek ott motoszkálnak a nézőben azután is, hogy kikerült Jancsika bűvköréből.

Bemutató dátuma: 2020.02.20.

Forgalmazó: magyarhangya

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató